Szombat este azon morfondíroztam, hova menjek istentiszteletre. Budapesti életem során két evangélikus templomban fordultam meg vasárnaponként: A Deák Ferenc téren, és Angyalföldön. Előbbi csak azért került számításba, mert egy órával többet alhatok (!)így, viszont a délelőttöm elmegy. Gyorsan tegyük hozzá, hogy személy szerint nem különösebben a prédikációért, vagy a tetszetős liturgiáért járok templomba, de ebbe nem szeretnék belemenni (egy másik cikk témája ?). Ott van még a 20 perces metró út, sokan vannak, sok az ének, általában van kórus…Nekem annyira nem jön be (egyelőre ez a kifogás megteszi). Jó, hát marad Angyalföld. Előző héten voltam ott, és az istentiszteletet áthelyezték a templom előterébe, mert ott meleg van, be lehet fűteni. Gondolom én. Ebbe a kis előtérbe összezsúfolódik a gyülekezet, hallod a melletted ülő fészkelődését. Valószínűleg őt is zavarja, hogy van egy másfél centi sugarú privát tere, esélyed sincs kicsit elmélyülni, imádkozni. Köszönöm nem.

Elő az okos telefont, a guglit, mert hát vasárnap az vasárnap, igenis menjünk templomba. Déli egyházkerület, Budapest kulcsszavakkal operálva a keresőmotor több találatot is kidob elém. Lám, itt az újpesti gyülekezet, tőlem 3 metrómegállónyira, ráadásul a 9 órási kelés se vészes, hogy odaérjek 10-re. Gyerünk, megnézem magamnak mi folyik Újpesten.

Bár megnéztem a térképen a pontos elhelyezkedését a templomnak, leszállva a metróról kicsit elbizonytalanodtam. Megkérdeztem néhány járókelőt, hol van a templom. Az útbaigazításnak hála 10 perc bolyongás után sikerült eljutnom a református (!) templomhoz. Oké, még van 5 percem, csak odaérek, remélem az 5-10 perces csúszás az istentisztelet menetében most is bejön ( bejött ). Gyors útbaigazítás egy református testvértől ( közben egy kedves, idős bácsi invitált a templomkapuban, hogy tessék csak befáradni. Titeket invitáltak már templomba az utcáról? ), és sikerül kezdésre beesnem.

Családias hangulat, kicsit leharcolt padok, szép oltár, gyülekezet 85% nyugdíjas, talán én vagyok a legfiatalabb, ha nem számoljuk annak az egy-két családnak a kisgyermekét. Egyszóval a szokásos.  

Az már nem annyira, hogy a lelkész mellett, egy fiatal lány, bevallom őszintén, meglehetősen csinos lány lépdel. Kiderül, hogy a hittudomány egyetem ötöd éves hallgatóját köszönthetjük benne, és ő fogja tartani a prédikációt ( az x-edik vasárnap alkalmából, nem sikerült megjegyeznem, de ez hagyomány itt ).

Ugorjunk is a prédikációra, mert a liturgiáról nem tudnék különösen újat mondani a templomba járóknak. Ezékiel könyve 34 17-22 az alapige. Dióhéjban a prédikáció (lehet, hogy ki fognak átkozni ezért) : jó pásztor-rossz pásztor, hogyan tegyünk jót, miért tesszük a rosszat, Jézus is arra tanít, hogy tegyünk jót. Biztos vagyok benne, hogy hallottam már ezt, és úgy suhantak át az elhangzott szavak a fejemben, mintha el se hangzottak volna.

Mégis mosolyogva hallgattam a hölgyet ( tényleg csinos volt ), és utólag rájöttem miért. Boldogsággal tölt el, hogy egy fiatal lelkészjelölt, diák, hasonló korombeli, ki mer állni a zömével nyugdíjas gyülekezet elé, papírjaival a kezében, Istenről beszél, az alapigéről, mindezt megfűszerezve egy kis Csillagok háborújával ( a híres mondat Yoda mestertől : „Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld” ), és egy kis 7-es busz élményekkel. Mikor elhangzott a filmes kitérő, nekem fülig ért a szám, de közben lestem a gyülekezet reakcióját. Faarc, pokerface, valószínűleg nem ezt várták, vagy nem értették.

Egy egészen új érzéssel gazdagodtam ma. Azzal, hogy mosollyal a számon is ki lehet lépni a templomból. Egy-egy vasárnapi istentisztelet után, amikor a prédikáció nem szól másról, mint bűnös vagyok, tegyek jót, imádkozzak többet, kifejezetten üdítő volt Star Wars filmidézetet és 7-es busz élményeket hallani a prédikációban. Bár üzenetében, azt gondolom, mai alkalmon se tértünk el a sablontól, de valahogy, valamiért, ez mégis más volt. Egy „olyan” vasárnap nem azon gondolkodom, hogyan oszthatnám meg az élményeimet, hanem, hogy kell-e beugrót írni a hétfői laboron. Ez most cseppet sem érdekel, mert végre, miközben hallgattam az evangéliumot (jelentése jó hír, örömhír), valóban éreztem örömöt, hogy itt vagyok a templomban, Isten jelenlétébe helyezkedve, itt Újpesten. Mikor kiléptem a templomból, hálás szívvel tudtam vissza gondolni arra, hogy bizony, mennyire megérte ez az 1 óra. Pedig a különbséget egy kedves hölgy, és néhány filmes idézet jelentette, mégis ég és föld.

Ezt az új érzést szerettem volna megosztani, ami elképzelhető, hogy csak az én kis fejembe fordult meg. Tudom, hogy ha ma Angyalföldre megyek, vagy a Deák térre, lehet, hogy megint csak egy „olyan” vasárnappal lettem volna gazdagabb. Számomra a végkövetkeztetés az, hogy érdemes kimozdulni a megszokottból, a kényelemből, és kicsit az ismeretlen felé evezni (hú, nagy szavak), mert elképzelhető, hogy ilyenekkel lehetünk gazdagabbak. Star Wars idézet és 7-es busz.

Legközelebb elfogadom annak az idős bácsinak az invitálását a református templomba, hátha szolgál még Újpest meglepetésekkel.

not4me