"-Mi jót kell cselekednem, hogy Isten elfogadjon?
 -Hogy tudhatnám én azt? -mondta a Mester. - A te Bibliád azt mondja, hogy,
  Ábrahám vendégszerető volt és Isten vele volt. Illés szeretett imádkozni, és
  Isten vele volt. Dávid az országot uralta, és Isten őt is kedvelte.
 -Van valami mód arra, hogy kitaláljam, Isten milyen munkára szánt engem?
 -Igen. Kutass szíved legmélyebb hajlandósága után, és kövesd azt!"

Részlet Anthony de Mello : A csend szava, egy perc bölcsesség c. könyvéből, 25.o.

Milyen tehát az erkölcsi-spirituális valóság természete? Milyen az a környezet, amelyik felszabadít és segít növekedni, ha hozzá igazodunk, mint ahogy a hal is szabad a vízben? A szeretet ez a környezet. A szeretet a legfelszabadítóbb szabadságvesztés.

A szeretet egyik elve – akár barátságról, akár szerelemről van szó - hogy minél meghittem a viszony, annál többet veszíthetünk függetlenségünkből. Ha a szeretet „szabadságára” vágyunk - arra, amit magával hoz: a beteljesülésre, biztonságra, önbecsülésre -, sok tekintetben korlátoznunk kell a szabadságunkat. Nem alakíthatunk ki komoly kapcsolatot, ha továbbra is egyoldalú döntéseket hozunk, illetve ha nem hagyjuk, hogy barátunk vagy szerelmesünk beleszóljon az életünkbe. A ...

2015-ös évet ezennel hivatalosan megnyitom. Mondhatni, régóta adósok vagyunk az alábbi köszöntéssel, de a vizsgaidőszak senkin se könyörül. Szerencsére lelkesedésünk továbbra sem apadt, így folytatnánk megkezdett munkánkat, és egy újabb remekművet ajánlanék a kedves Olvasó figyelmébe.

Henryk Sienkiewicz Quo Vadis című regénye (az írót Nobel-díjjal tüntették ki művéért) érdemel legalább akkora figyelmet, hogy idei évünk első bejegyzése alapjául szolgáljon.

A Quo Vadis Néró uralkodása idején játszódik. Jézus kereszthalála után, a keresztény tanok terjedésének,  Péter és Pál apostol „működésének” időszaka ez. A helyszín Róma. Főhősünk, Vinicius beleszeret egy keresztény lányba, Lygiába , aki bár ...

Ha évekkel ezelőtt megkérdeznek, engem, ki az a Jób, annyit biztosan el tudtam volna mondani, hogy nincs benne az Újszövetségben (lehet, könnyen meggyőzhető lettem volna az ellenkezőjéről), így kizárásos alapon marad az Ószövetség. De, hogy ki ő, mit csinált, mit nem csinált, arról fogalmam se lett volna.

„Prédikációkban sem hangzott el még…” – érvelhettem volna, magam mellé állva.  Nem épp szikla szilárd érv, hiszen nem voltam ott minden vasárnap (mellesleg ki emlékszik még az előző heti prédikációra? ) , lehet, hogy volt róla szó, én meg lemaradtam róla. Így jártam. Mi van a hittanokkal, az ifikkel? Nem emlékszem, hogy valaha is elhangzott volna.

Kicsit zavar, hogy még a nevet se hallottam, egészen tavaly októberéig, ...

Íme egy vers a híres proletár költőfejedelemtől: József Attilától, A kutya.

A kutya

Oly lompos volt és lucskos,
a szőre sárga láng,
éhségtől karcsú,
vágytól girhes,
szomorú derekáról
messze lobogott
a hűvös éji szél.
Futott, könyörgött.
Tömött, sóhajtó templomok
laktak a szemében,
s kenyérhéját, miegymást
keresgélt.

Úgy megsajnáltam, mintha
belőlem szaladt volna
elő szegény kutya.
S a világból nyüvötten
ekkor mindent láttam ott.

Lefekszünk, mert így kell,
mert lefektet az este,
s elalszunk, mert elaltat
végül a nyomorúság.
De elalvás előtt még,
feküdvén, mint a város,
fáradtság, tisztaság
hűs boltja alatt némán,
egyszer csak előbúvik
nappali rejtekéből,
belőlünk,
az az oly-igen éhes,
lompos, ...

Szombat este azon morfondíroztam, hova menjek istentiszteletre. Budapesti életem során két evangélikus templomban fordultam meg vasárnaponként: A Deák Ferenc téren, és Angyalföldön. Előbbi csak azért került számításba, mert egy órával többet alhatok (!)így, viszont a délelőttöm elmegy. Gyorsan tegyük hozzá, hogy személy szerint nem különösebben a prédikációért, vagy a tetszetős liturgiáért járok templomba, de ebbe nem szeretnék belemenni (egy másik cikk témája ?). Ott van még a 20 perces metró út, sokan vannak, sok az ének, általában van kórus…Nekem annyira nem jön be (egyelőre ez a kifogás megteszi). Jó, hát marad Angyalföld. Előző héten voltam ott, és az istentiszteletet áthelyezték a templom előterébe, mert ott meleg ...

    Számomra  az egyik legnagyobb nehézséget az okozza, hogy világos mondatok formájában próbáljam meg átadni mindazon gondolatokat, amik megfordulnak a fejemben egy ilyen könyv befejeztekor. A fejemben rendkívül jól hangzanak ezek a mondatok. Egymásra épülnek, csillognak-villognak, de amint leírom, kérdőn tekintenek vissza rám a sorok. Ez feltehetőleg azért van így, mert maga a téma sem egyszerű, könnyen megfogható. Kegyelem. Egyáltalán mi jut eszünkbe a szóról? Azon gondolkodom, mit is tanultam ( hittanokon? ), mit is hallottam ( istentiszteleten? ) a kegyelemről. Bizony meg kellene erőltetnem magam, hogy egy erős "kettesnyi" tudást össze tudjak kaparni.

   Amikor rákattintottam a „Megrendelés megerősítése” gombra, számomra a ...

Nem vagyok irodalomtörténész, és nem olvastam eleget Tolsztojtól sem nem Tolsztojról hogy érdemben bármit is írjak róla, ám amit eddig megtudtam róla, azt úgy érzem ki kell írjam magamból.

Ha korábban Tolsztoj nevét hallottam, akkor egy egyébként elismert orosz íróra gondoltam, de nem igen érdekelt hogy mit írt, és végképp nem gondoltam volna hogy mennyi lelki tartalmat közölt.  Gimnáziumban az irodalomórákon azt tanultam meg, hogy hogyan kell válaszolni az érettségi kérdéseire, milyen álértelmiségi pózokat vegyek fel, és milyen bevett frázisokat alkalmazzak ahhoz hogy a tanár elégedett legyen velem. Sajnos magát a szépirodalmat nem tanultam meg értékelni, nem fedeztem fel a benne rejlő szépségeket. Egyáltalán nem láttam az ...

  Az utóbbi hetekben terjedt el facebookon a következő kihívás, hogy a felkért egyén gugli tudását összekaparva keressen rá a "vers" kulcsszóra, és az első ( legrosszabb esetben a harmadik ) találatot copy-pastolja facebookra, egyúttal kihívva más emberkéket. 
  Furcsán éreztem magam ( ráadásul nem értek a versekhez ), amikor felkértek többször is, így egyszer se válaszoltam. Szerencsére a napokban jutott eszembe, hogy mégis van olyan vers, amire azt tudom mondani, "Ez számomra sokat mondó, szívemnek kedves vers", és megosztásra alkalmas ( facebookra nem raktam ki ). Íme:

Lábnyomok

Álmomban Mesteremmel
tengerparton jártam, s az életem
nyomai rajzolódtak ki mögöttünk:
Két pár lábnyom a parti homokon,
ahogy ő mindig ott járt ...

  A könyvben Richard Rohr előadásain elhangzott beszédeit olvassuk, melyeknek témája a "férfi". Már maga a téma is megfogott, mert személy szerint nem olvastam, még hasonló témájú könyvet sem, ráadásul az előadó ferences rendi szerzetes, így a keresztyéni megközelítés adott. Rendkívül kíváncsian fogtam neki a könyvnek, és a végére úgy éreztem, sok értékes gondolattal gazdagodtam.

  Beszél a könyv "férfienergiáról", ami egy férfi életében a cselekvőképességet, életerőt hivatott jelképezni, valamint egy fajta útról ( cím ), amit életünk során bejárunk. Ezen fogalmakat járja körbe a könyv azon a 4-5 beszéden át, foglalkozva a férfi szerepéről a társadalomban, magánéletben, hétköznapokban. Természetesen teszi ...