2015-ös évet ezennel hivatalosan megnyitom. Mondhatni, régóta adósok vagyunk az alábbi köszöntéssel, de a vizsgaidőszak senkin se könyörül. Szerencsére lelkesedésünk továbbra sem apadt, így folytatnánk megkezdett munkánkat, és egy újabb remekművet ajánlanék a kedves Olvasó figyelmébe.

Henryk Sienkiewicz Quo Vadis című regénye (az írót Nobel-díjjal tüntették ki művéért) érdemel legalább akkora figyelmet, hogy idei évünk első bejegyzése alapjául szolgáljon.

A Quo Vadis Néró uralkodása idején játszódik. Jézus kereszthalála után, a keresztény tanok terjedésének,  Péter és Pál apostol „működésének” időszaka ez. A helyszín Róma. Főhősünk, Vinicius beleszeret egy keresztény lányba, Lygiába, aki bár viszontszereti főszereplőnket, mégis megszökik tőle. A férfi mindenáron vissza akarja szerezni a lányt, de a kérdés az, hogy boldog lehet-e a keresztényüldözések idején két személy, akiknek lelkületét gyakorlatilag egy világ választ el. Vinicius, mint felső arisztokrata, gazdag római katona világa találkozik egy keresztény lány lelkületével. Egymáséi lehetnek-e egy olyan korban, amikor az emberi élet (népcsoport, etnikum, egy-egy város sorsa) a Caesar (Nero) jóindulatán, aktuális szeszélyén múlik. Erről az alapról indulunk, DE!

Aki azzal feladná, hogy „ez egy hülye szerelmes story, nekem erre nincs időm”, az óriási hibát követne el. Tény, hogy jelentős szerepet játszik a két szereplő egymáshoz fűződő viszonya, de emellett egy olyan kor jelenik meg szemünk előtt, amikor kialakulóban van a kereszténység. Láthatjuk Pált, hallhatjuk Péter apostolt prédikálni. Egyházunk két legnagyobb alakja köszön vissza a könyv soraiból. Végre nem csak az apostolok cselekedeteikben, Péter illetve Pál leveleiben találkozhatunk velük, hanem lelki szemeinkkel láthatjuk tevékenységüket, képet kaphatunk arról, milyen biztató szavakkal illették azokat, akiknek hozzátartozóit megfeszítették, megégették, vagy vadállatok elé vetették az arénában. Képet kapunk „emberi” oldalukról, hogy milyen nehézségekkel/kételyekkel kellett maguknak is szembenézniük.

Büszkén bevallom, voltak olyan fejezetek, amiknek a végét alig vártam, hogy 5 percre le tudjam tenni a könyvet, és egy pillanatra össze szedjem magam (nem egy kupac hagyma mellett kellene olvasni igaz?). Nem mondom, az eleje döcögősen indult, de ha átesünk azon a bizonyos holtponton, onnantól kezdve nem ereszt.

Ez egy regény (bármilyen hihetetlen, de így van). Azért fontos ezt kiemelnem, mert eddig olyan könyveket ajánlottunk/igyekeztünk szerény tudásunk szerint bemutatni, amik nem ezt a vonalat követték. Formailag. A közös pontot én mégis ott látom, hogy feltehetünk olyan kérdéseket, amik nem jönnek csak úgy szembe velünk. Amik bennem felmerültek, azok közül csak néhányat szeretnék megosztani. Például:

Krisztus egyházának székhelyéül Rómát választották az apostolok, nem pedig Jeruzsálemet. Miért döntöttek így? Azt gondolom, a válasz ott van a könyv sorai mögött, és ha figyelmesen olvassuk, érdekes dolgokkal lehetünk gazdagabbak.

Milyen párhuzam vonható a korai keresztény, és a mai, huszonegyedik század hívő embere között? Ha belegondolok abba a puszta ténybe, hogy ha cirka 2000 évvel ezelőtt élek Rómában, lehetőségem lett volna hallani, látni Jézus egyik tanítványát, aki nemhogy látta Jézust, de megélte az Ő jelenlétét. Micsoda ereje lehetett egy ilyen beszédnek… Ma találkozhatunk olyan igehirdetőkkel, akiknek beszédük több embert fordítanak el a hittől, mint amennyit magához vonzana. Tegyük gyorsan hozzá, hogy akkoriban, ha keresztény mivoltunk kiderült, nem biztos, hogy megéltük a másnapot. Ma már ettől szerencsére nem kell tartanunk. Helyette aggódhatunk azon, hogyha egy picivel is túllépünk a vasárnapi templomba járáson, és elkezdünk komolyabban foglalkozni hitünk alapjaival (kérdéseket teszünk fel, mit és miért hiszünk), számolnunk kell barátaink, ismerősünk kérdő tekinteteivel. Ne adj Isten, még egy szerény közösségbe is eljárunk, ahol igyekszünk megélni keresztény mivoltunkat, számba kell vennünk, hogy ezentúl mások szemében szektatagok vagyunk, és nyilván szűz lányokat  áldozunk tábortűz és pergő dob mellett. 

„Mit érdekel mások mit gondolnak?!” Jogos a kérdés, azonban ha ezt a kérdő, kicsit megvető tekintetet („Nemá’, te is kezded?”) legkedvesebb barátunk/barátnőnk szemében látjuk, azt gondolom bizony érdekelni fog minket. Lehet, hogy egy ilyen kérdő tekintet felér egy akkori botozással?

 Furcsa egy világot élünk. Címben lévő kérdés, ma annál inkább aktuális: Quo vadis, azaz Hová mész, vagyis inkább hová megyünk.